-Szóval azt akarod hogy hívjalak, azt akarod hogy legyen legközelebb.. -közelebb jött hozzám és átölelte a derekamat. Ez volt a legtöbb amit kaptam tőle az elmúlt egy hétben. Nem válaszoltam neki semmit csak ott csak álltam mint egy darab fa a kezeimmel az oldalamon. A homlokát az enyémnek döntötte és úgy nézet le rám. Már orrunk is összeért, ajkainkat pár milliméter választotta el amikor megszólalt a csengő.
Olyan gyorsan váltam el tőle hogy szinte észre sem vettem. A csengő újra megszólalt és majd frászt kaptam.
- Harry búj el valahova! -suttogtam idegesen.
- Mi mért tán szégyellsz? - kérdezte ugyan olyan hangnemben.
- Nem, csak nem szokásom fiúkat fogadni ilyenkor! -még mindig ideges voltam.
- Nos, ennek örülök - mondta, keresztbe tett karokkal. és egy perce az anyám jutott eszembe.
- Kérlek csak pár percre, amíg elküldőm! - könyörögtem neki.
- De nem akarok!
-Harry ha elmondja az anyámnak hogy itt vagy, többé nem enged el sehova! - tényleg próbáltam meggyőzni. - Jobb is, talán akkor felvennéd azt a rohadt telefont. - úgy tett mintha gondolkozna.
Hogy lehet ilyen kegyetlen? Már rég elküldtem volna egy melegebb éghajlatra, ha nem félnék tőle. Mit képzel magáról? Óránként hívogat, megmondja hogy mit csináljak, betör a házba és mindezt úgy mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a földön. Lehajtottam a fejem és hallgattam, hogy az ajtón újra és újra kopogtatnak. Két kezet éreztem az arcomon, és hagytam hogy simogassanak.
- Menj. Nyisd ki az ajtót. -suttogta. Továbbra is lehajtott fejjel vonszoltam magam az ajtóhoz. Kinyitottam az ajtót, és ott állt rózsaszín pizsamában, összekócolt hajjal, egy mackóval a kezében az én drága egyetlen barátnőm. Elena.
- Mi történt? Hangokat halottam.
- Semmi Elena, csak a húzat véletlen kitörte az ablakot.
-Biztos hogy minden oké? Kivel beszéltél? -kíváncsiskodott. Miért ilyen kíváncsi?
- Oh, csak az anyámmal.Meglátogatta a nagyit, és most hívott fel hogy minden rendben van e.
- Oké értem. -mondta, de továbbra is mozdulatlan maradt. Ott álltunk mozdulatlanul és olyan hülyén néztünk egymás szemébe amennyire csak lehetséges volt. Azt vártam, hogy elköszönjön és haza menjen, de nem tette. Miért nem ment haza? Nem volt kedvem társalogni vele, miközben tudtam Harry bent van és kitudja mit csinál. Rémültnek tűnt és nem tudtam haragudni rá mert tudtam miattam ideges.
- Nem akarsz egy kicsit bejönni? - csak remélni tudtam hogy Harry elbújt vagy ami még jobb, már el is ment.
- De, de csak egy kicsit - mosolygott. Kijjebb nyitottam az ajtót és a kezemmel mutattam hogy jöjjön be.
- Menj fel a szobámba és csinálj amit akarsz, ismered a járást.
- Rendben.
*Elena szemszöge*
Az előszobából átmentem Lena szobájába és leültem az ágyra. Tényleg a frászt hozta rám, aggódtam érte. Lena és én már az általánostól fogva barátok vagyunk, nem volt kétséges hogy egy gimibe fogunk járni. Ő azért mert főiskolára akart járni, én meg azért mert nem tudtam hogy mit akarok kezdeni az életemmel. Olyan munkát akartam amit húsz év múlva sem fogok megunni. Minden héten más munkát akartam, és Lena volt az egyetlen aki mindig támogatott, miközben a többiek azt mondák hogy bolond vagyok, mert még ezt nem tudom eldönteni. Kiállt mellettem és ez kölcsönös volt. Imádtam vele lenni mert soha nem ítélt el, vagy csak egyszerűen nem érdekelte. Mikor meguntam a várakozást lementem a nappaliba, hogy megtaláljam szürke szemű barátnőmet akit meg is találtam.. mögötte egy ijesztő pasival. Len nyugodtam szedte fel a poharakat a dohányzó asztalról miközben az az elmebeteg őt figyelte. Mit csináljak? Pasas nem vett még észre. Le kell ütnöm, hát ez betört ide! Lena bevitte a poharakat a konyhába. Az ismeretlen utána kart menni, de gyorsan megfogtam Len mamája vázáját és eltörtem a fején.
- Len, Len gyere gyorsan, leterítettem a betört, mondtam hogy van itt valaki! Még jó hogy nem mentem haza kitudja mit csinált volna veled!
- Mi? Mi a francról beszélsz? - kiabálta nekem a konyhából.
- Gyere már, hát elkaptam nem érted? Hívd a zsarukat! - mondtam. Idő közben Lena is a nappaliba tévedt és kikerekedett szemmel nézte a földön fekvő, mozdulatlan fiatal fiút. Ott álltunk pár percig, és vártam mit csinál, de nem úgy tűnt mint aki hívni akarja a rendőrséget.
- Mit csináltál Elena? - hangja ijedt volt és aggódó. Miért aggódott volna egy betörőért? Ez beteg.
- Leültem neked, mert el akart kapni! A szex rabszolgájává akart tenni! - ha lehetséges volt szemei még jobban kidülledtek utolsó mondatom hallatán. Nyöszörgés hallatszott a földől, amire mindketten oda kaptuk a fejünket. Az ismeretlen mozogni kezdett a földön és nyöszörögni. Lena segített neki felállni, és a kanapéhoz vezette. Vajuk be dögös volt, de hát akkor is mért segít neki?Az idegen léptei lassúak voltak, és gyengék. Asszem kissé túl nagyot ütöttem.
-Harry jól vagy? -kérdezte barátnőm.
-Honnan ismered a betörőt? - hangomban kissé több él volt, mint ahogyan azt terveztem.
-El ő nem betörő..
-Akkor ki? - nagyot sóhajtott és belekezdett.
- Nos, ő az én.. hát nem tudom..ízéé, öhm..
-Igen? - folytattam tovább. Miért nem mesélt nekem róla?
-Harry az én barátom. Mármint nem úgy barátom csak egy barátom. - nyögte ki végül.
Harry barátja ott ült a kanapén, és minket nézett.
-Mióta ismered? Miért nem meséltél róla? -értetlenkedtem.
- Csak pár napja ismerem, és kérlek majd ezt holnap folytatjuk. -csak pár napja? Akkor csak barátok nem igaz? Harry rám mosolygott, és azt hittem elájulok. Azt hiszem könnyű dolgom lesz.
*Lena szemszöge*
- Hát rendben.- mondta Elena és Harryhez fordult.
- Sajnálom hogy leütöttelek, nem szándékos volt. Amúgy Elena vagyok. -nyújtotta a kezét.
- Harry vagyok és semmi baj, azt hiszem a helyedben én is ezt tettem volna. -vigyorgott. Tud kedves is lenni?
Nahát ez új. Velem is kedves volt - néha - de mindig éreztette velem, hogy hol a helyem. Ez tényleg más volt. Harry most kedves volt, bájos és vicces, egyszóval olyan pasi akiről mindig is álmodtál, de soha nem kaptad meg. Tovább beszélgettek de nem figyeltem rájuk. Nem tudtam. Vagy csak nem mertem. Ha rájuk figyeltem volna, tuti elkap a sírógörcs, csak azért mert beszélgettek. Nem akartam Harryt bemutatni neki sőt, senkinek legfejtebb anyunak ha haza jön és kérdezősködik. Arra kaptam fel a fejem hogy nevetnek. Öt perce ismeri. de már nevetgél vele. Leüti egy vázával és még nevetgél vele? Nem kéne megnézni hogy vérzik e vagy valami? Miért nevetett vele és velem nem? Pár napja ismerem és még egyszer sem hallottam nevetni. Utáltam hogy imádtam mosolyát, a nevetését. És szinte már gyűlöltem, hogy nem miattam nevetett, nem velem nevetett hanem miatta. Ott röhögcséltek mellettem, én meg fortyogtam a dühtől. El bevetette a kacér pillantását és egy percig azon gondolkoztam hogy leütöm. A barátom volt, de mindenbe beleütötte az orrát. Imádta ha ő van a középpontban, és ez sokszor meg is kapta. Azt akartam hogy menjenek haza és soha ne jöjjenek vissza ide ebbe a házba. Hirtelen úgy éreztem magam mintha egy tini filmben lennék. A álompasi rákacsint egy csúnya lányra, aki belezúg majd meglátja egy dögös csajjal smárolni aki -ráadásul- okos is. Mert tény és való belezúgtam Harrybe. Igaz, az idegeimre ment, de imádtam hogy van akarata és ha kell betör egy ablakot csak hogy lássa ott vagy e még. Tetszett hogy utánam koslat valaki - olyan nagy baj ha nem ugrok be mindjárt az ágyába? Hogy azt akarom, hogy foglalkozzon velem, hogy sétáljunk együtt, hogy fogja a kezem csak azért mert én az akarom? De Harry nem az a fajta srác volt, csak rá kellet nézni. Ő amolyan egy hetes kapcsolatos srácnak tűnik. Mindent elkövettem hogy észre vegyék nem érzem magam jól a társaságukban. Azt volt a tervem hogy, Elena észre vegye hogy nem tartozik most ide. El rám nézett és kérdőn pillantott rám. Úgy tettem mintha nem tudnám miről van szó, és ártatlanul ráztam meg a fejem.
- Na jó asszem én most haza megyek.. Jó éjt! - köszönt el, meg se várva válaszunkat kiviharzott az ajtón. Na végre, vette a lapot. Továbbra is a kanapén ültem és mozdulatlanul merengtem magam elé. Harry előre hajolt hogy lássa az arcomat, de én még most sem néztem rá.
- Miért kellet elüldözni szegény lányt? - kérdezte halkan.
- Fáradt vagyok és nem volt kedvem vele beszélgetni.
- Hogy van a fejed? Nem fáj vagy valami?
- Csak egy kicsit. De nem hiszem hogy vérzik.
Feltérdeltem a kanapéra és felé fordultam. Megfogtam a haját és széthúztam ott ahol véltem megkapta az ütést. Olyan puha volt a haja, hogy lány létemre nekem sem volt ilyen. Láttam egy pindurka sebet ami kicsit vérzett, de nem volt vészes.
-Biztos hogy jóé vagy? Nem szédülsz? - aggódtam érte viszont ez hangomból nem hallatszott, még mindig haragudtam rá. Rám emelte tekintetét és nemlegesen megrázta a fejét. Fel itattam fertőtlenítővel és vattával a buksiját, majd tovább mentem a konyhába felseperni az üvegszilánkokat. Mikor ezzel végeztem, lehúztam a redőnyt a kitörött ablaknál hogy ne jöjjön be hideg. Harry végig ott állt mellettem, és az istenért sem segített volna.
- Haza akarsz menni? - kérdeztem.
- Azt akarod hogy haza menjek? Mert őszintén szólva én itt akarok maradni ha nem bánod.
- Van egy vendég szoba. Ha akarsz alhatsz ott.
- Mutasd az utat. -mosolygott.
Kimentem a konyhából kikerülve őt, és egészen a szobáig vezettem.
-Ez a szoba. Ha nem bánod én most lefekszem mert fáradt vagyok.
- Persze, menj. Aztán szépeket álmodj.
* * *
Az ágyamban forgolódtam, nem tudtam aludni. Furcsa volt hogy valaki a másik szobában aludt, valaki akit nem is ismertem. Az oldalamon feküdtem, mikor meghallottam hogy nyílik a szobám ajtaja. Halk léptek követték egymást, majd az ágyam nyikorgására lettem figyelmes. Megfordultam és kócos göndör tincseket láttam. Tudtam hogy ő volt az, csakis ő lehetett.
- Mit csinálsz itt? - kérdeztem. Miért nem aludt?
- Veled akartam aludni. -suttogta.
-De én nem akarok veled aludni. - jelentettem ki.
-Látod? már megint ellenkezel. Ha én azt akarom hogy velem aludj, akkor velem is fogsz aludni. Talán jobban jártam volna ha Elenával. - Hangja párácsoló, ellent nem tűrő volt.
- Oh igen? Akkor mért nem mész át hozzá? A szomszéd házban lakik. - mondtam. Utolsó mondata, csak a tüzet szította bennem. Mérgesen a másik oldalamra fordultam, és szoroson becsuktam a szemem. A könnyeim még így is utat törtek maguknak, nagyon akaratosak voltak. Így ment ez pár percig, én hang nélkül sírtam ő meg ki tudja mit csinált. Már majdnem elaludtam, mikor megéreztem hogy egy test öleli körül az enyémet. Nem sokkal később finom puszikat érzékeltem az arcomon. Majd egy arcot a nyakamba temetve. Lehelete csiklandozta a bőrömet, légzésünk egybeolvad, és szemeim egyre lejjebb csukódtak.
Nos ez hosszabb lett mint a többi részek, de remélem azért teszik. Azt hiszem ez a második alkalom, hogy írok nektek, de csak azért mert szeretném ha hagynátok nyomot magatok után. Jól esne néhány bepötyögött szó de tényleg. Sokat jelentene, mert tudnám hogy van értelme folytatnom és nem csak a barátnőmnek írom..
Jó hétvégét. xx
2015. május 16., szombat
2015. május 10., vasárnap
2.Rész
*Egy héttel később*
Harry két nappal később - óráknak tűnő nyüsztölés után belátta hogy nem tarthat magánál örökre és hogy nekem is vannak barátaim, családom, munka helyem egy szóval életem amit élnem kell. Amióta haza hozott minden nap felhív ugyan is ha akartam ha nem megszerezte a mobil számom Így bármikor tudott ellenőrizni : kivel vagyok, mit csinálok, miért csinálom. Néha már idegesítő volt, mint például amikor Arthur király halálát beszéltük ki történelem órán és megszólalt Happy című csengőhangom. Nem volt ciki, nem volt ciki. Megvárt suli után,enni vitt suli után, haza vitt suli után. Rendőrségnek még a közelébe sem mertem menni mert féltem, mit fog művelni Harry. Ha véletlenül egy járőr kocsit láttam még a fejemet is elfordítottam. Éppen Kylieval ültem az udvari megszokott asztalunknál és a pulykás szendvicsemet ettem.
-Szerintem Mr.Haiden egy genya. Hogy várhatja el tőlünk, szinte még gyerekektől hogy 50 oldalas esszét írjunk. Baromság. - mérgelődött Kylie. Nem bírtam ki muszáj volt nevetnem. Kylinak kékes fekete haja volt barna szemei és fehér bőre.
-Ky múltkor még az volt a bajod hogy gyerekként bánnak veled. - mondtam őszintén.
- Az múltkor volt.. És az amúgy is a szüleimnek szólt.- hisztizett tovább. Tovább mondta a magáét és bevallom nem figyeltem rá. Láttam közeledni a haverjaival Jamest és Istenem mindent el kellett követne hogy rám nézzem. Amikor végre rám nézet egy olyan ''miva'?" arckifejezéssel és egy "SOS" nézéssel illetem. Amint vette a lapot oda jött hozzánk. Természetesen fel kellet néznem rá mert amúgy is sokkal magasabb volt nálam és most hogy ültem.. Felnéztem és a ragyogó nap elvakított egy másodpercre. Villámképeket láttam magam előtt Harryről és magamról.
-Szia James mizu? - Kérdezte Kylie. James válaszolt de nem hallottam mert a telefonom foglalt le. Ő hívott. Már megint.. Nem vettem fel sőt, ki is kapcsoltam hogy nem érjen el az iskolában.
-Lena, Föld hívja Lenát! - szórakozott James. Rá mosolyogtam. James immár Kylie és közöttem lévő székben ült.. Szeretettem őt, mint a testvéremet aki soha nem létezett. Jamesnek mogyoró szemei voltak, nap sütötte bőréhez tökéletesen illett. Első éves korunk óta a legjobb barátok vagyunk. Ezt a volt barátnői nem nézték jó szemmel, azt hitték hogy szerelmesek vagyunk csak félünk bevallani.
-Bocsánat megint elkalandoztam.. Miről van szó? - érdeklődtem.
- Arról hogy ma elmehetnénk este kajálni. Mondjuk a Bellcantoba. Megünnepelhetnénk a sikerek vizsgáinkat.- tájékoztatott a fiú.
- Csodálatos ötlet! Kik jönnének még? -lelkesedtem. Imádtam a Bellcantot.
-Jöhetne még Camila, Anne és Jay.
- Figyu srácok, ez mind szép és jó, de az a hely nagyon drága...- Miért ilyen negatív Ky?
- Aj ne csináld már, kérlek gyere! - könyörögtem. Habozott. Mivan vele? Régen le nem mondta volna.
Láttam rajta hogy valami aggasztja.
- Ky..- lelkiztem volna vele de félbeszakított.
- Jó menjünk! - vigyorgott.
- Na ez az a Kylie akit szeretek, de most mennem kell majd még beszélünk.- ugrott fel James. És ketten maradtunk. Kylieval tovább vihorásztunk, egészen pontosan addig amíg be nem csöngettek.
* * *
Otthon ültem a kanapén és a tévét bámultam egy müzlis tálal a kezemben. A tévében egy számomra ismeretlen filmet adtak de nem igazán érdekelt. A srácokkal ma mentünk vacsorázni és bevallom nagyon jól éreztem magam. Jay és James lőttek a poénjaikat amik mindenkit megmosolyogtattak. Nem igazén mertünk többet tenni hisz mégis csak egy előkelő étteremben voltunk! Camilával és Annevel leginkább a suliba járókat beszéltük ki. Kylie néha beleszólt de legtöbbször csak reagált, és alig evett valamit. Gondoltam majd beszélek vele ha majd ketten leszünk. A telefonom továbbra is kikapcsolt állapotban volt nem mertem és nem is akartam megnézni. De anyukám napok óta nem volt otthon, haza utazott a mamához pár napra, szóval egy hívás erejéig bekapcsoltam. Nyolc nem fogadott hívás és öt üzenet. Nem törődtem vele csak tárcsáztam anyám számát. Két csengetés után föl is vette.
-Szia jól vagy? - kérdezte selymes lágy hangján.
-Szia persze minden oké. Ti hogy vagytok?..
Majdnem egy teljes egy órát beszéltem vele és a mamámmal. Szerettem őket de már túl sok volt, tekintve hogy semmi újat nem mondtak és hogy fél tíz volt. És hogy Harry jutott az eszembe.
-Jól van mama én most megyek mert holnap nem tudok felkeni. Sziasztok! Jó éjt.- zártam le a témát. Ők is elbúcsúztak és kinyomtak. Amint letettem a telefon egyből vissza hívtak.
- Ne aggódj már megettem a kutyákat! - mondtam egy kis éllel a hangomban. Pár másodpercig nem szólalt meg senki ezért azon voltam hogy leteszem, amikor végre megszólalt.
- Örülök neki.-mondta. O Istenem ez Harry! És neki hadováltam a kutyákról? Idióta...
- Öhm... Szia, hogy vagy? - próbáltam terelni.
- Pár perc és ott vagyok. - mondta és letette. Jó de hol? Itt nálam? Felmentem a szobámba és ledobtam az ágyra a telefont és én is rádőltem. Lassan a szemeim lehunytam majd felnyitottam. Nem gondoltam semmire csak feküdtem. Őszintén jól eset, a mai nap fárasztó volt. Reggel 7.55től suli, utána a pékségben kellet besegítenem ahol részmunka időben dolgozom, mert az egyik csaj kilépett. Hangos ajtó dörömbölésre ültem fel és tudtam hogy csak egy valaki lehet. Lassan mentem ki a szobámból, minden lépést megfontolva. Mikor odaértem az ajtóhoz újabb dörömbölést hallottam.
-Lena tudom hogy bent vagy, nyisd ki az ajtót! - mondta, nyugodtam mégis erélyesen.
- Nem, nem nyitom ki! Menj innen vagy hívom a rendőrséget! -- kiabáltam ki neki. Nem válaszolt semmit, kezdtem magam magam hülyén érezni. Hirtelen csörömpölést hallottam a konyha felől. Mi lehet ez? Pár perc habozás után a konyhába rohantam és egy fekete ruhába öltözött embert találtam a földön. És az ablak kitörve. Mi a franc?
-Ah basszus.. Öreg vagyok én már ehhez. - nyögte és felállt a göndör ismerősöm.
-Te komolyan beugrottál az ablakon?
-Persze bevetettem a kommandó ugrásomat! - vigyorgott.
-A kommandósok mióta érkeznek hassal? - kuncogtam. Na jó ez elég vicces volt.
-Te csak ne nevess! Tudod hogy aggottam? Nem válaszoltál az SMS-re a hívásokra mi volt ma veled? - kiabált.
- Ne kiabálj velem! Tegnap az óra közepén hívtál ezért kapcsoltam ki! - hihetetlen egy perc alatt feltudott idegesíteni.
- Lena van fogalmad róla hogy honnan jöttem vissza csak hogy megnézzem hogy jól vagy hogy nem szöktél e el? Miért nem hívtál vissza amikor haza értél? - miért nem megy el?
- Sajnálom, legközelebb visszahívlak! Így jó? Most kérlek menj el! - kértem de mintha meg se hallotta volna. Csak engem nézett és lustán mosolygott rám.
-Mi az? - kérdeztem.
- Azt mondtad hogy legközelebb...
- Igen és?
Most már vadul vigyorgott.
-Szóval azt akarod hogy hívjalak, azt akarod hogy legyen legközelebb.. -közelebb jött hozzám és átölelte a derekamat. Ez volt a legtöbb amit kaptam tőle az elmúlt egy hétben. Nem válaszoltam neki semmit csak ott csak álltam mint egy darab fa a kezeimmel az oldalamon. A homlokát az enyémnek döntötte és úgy nézet le rám. Már orrunk is összeért, ajkainkat pár milliméter választotta el amikor megszólalt a csengő.
Harry két nappal később - óráknak tűnő nyüsztölés után belátta hogy nem tarthat magánál örökre és hogy nekem is vannak barátaim, családom, munka helyem egy szóval életem amit élnem kell. Amióta haza hozott minden nap felhív ugyan is ha akartam ha nem megszerezte a mobil számom Így bármikor tudott ellenőrizni : kivel vagyok, mit csinálok, miért csinálom. Néha már idegesítő volt, mint például amikor Arthur király halálát beszéltük ki történelem órán és megszólalt Happy című csengőhangom. Nem volt ciki, nem volt ciki. Megvárt suli után,enni vitt suli után, haza vitt suli után. Rendőrségnek még a közelébe sem mertem menni mert féltem, mit fog művelni Harry. Ha véletlenül egy járőr kocsit láttam még a fejemet is elfordítottam. Éppen Kylieval ültem az udvari megszokott asztalunknál és a pulykás szendvicsemet ettem.
-Szerintem Mr.Haiden egy genya. Hogy várhatja el tőlünk, szinte még gyerekektől hogy 50 oldalas esszét írjunk. Baromság. - mérgelődött Kylie. Nem bírtam ki muszáj volt nevetnem. Kylinak kékes fekete haja volt barna szemei és fehér bőre.
-Ky múltkor még az volt a bajod hogy gyerekként bánnak veled. - mondtam őszintén.
- Az múltkor volt.. És az amúgy is a szüleimnek szólt.- hisztizett tovább. Tovább mondta a magáét és bevallom nem figyeltem rá. Láttam közeledni a haverjaival Jamest és Istenem mindent el kellett követne hogy rám nézzem. Amikor végre rám nézet egy olyan ''miva'?" arckifejezéssel és egy "SOS" nézéssel illetem. Amint vette a lapot oda jött hozzánk. Természetesen fel kellet néznem rá mert amúgy is sokkal magasabb volt nálam és most hogy ültem.. Felnéztem és a ragyogó nap elvakított egy másodpercre. Villámképeket láttam magam előtt Harryről és magamról.
-Szia James mizu? - Kérdezte Kylie. James válaszolt de nem hallottam mert a telefonom foglalt le. Ő hívott. Már megint.. Nem vettem fel sőt, ki is kapcsoltam hogy nem érjen el az iskolában.
-Lena, Föld hívja Lenát! - szórakozott James. Rá mosolyogtam. James immár Kylie és közöttem lévő székben ült.. Szeretettem őt, mint a testvéremet aki soha nem létezett. Jamesnek mogyoró szemei voltak, nap sütötte bőréhez tökéletesen illett. Első éves korunk óta a legjobb barátok vagyunk. Ezt a volt barátnői nem nézték jó szemmel, azt hitték hogy szerelmesek vagyunk csak félünk bevallani.
-Bocsánat megint elkalandoztam.. Miről van szó? - érdeklődtem.
- Arról hogy ma elmehetnénk este kajálni. Mondjuk a Bellcantoba. Megünnepelhetnénk a sikerek vizsgáinkat.- tájékoztatott a fiú.
- Csodálatos ötlet! Kik jönnének még? -lelkesedtem. Imádtam a Bellcantot.
-Jöhetne még Camila, Anne és Jay.
- Figyu srácok, ez mind szép és jó, de az a hely nagyon drága...- Miért ilyen negatív Ky?
- Aj ne csináld már, kérlek gyere! - könyörögtem. Habozott. Mivan vele? Régen le nem mondta volna.
Láttam rajta hogy valami aggasztja.
- Ky..- lelkiztem volna vele de félbeszakított.
- Jó menjünk! - vigyorgott.
- Na ez az a Kylie akit szeretek, de most mennem kell majd még beszélünk.- ugrott fel James. És ketten maradtunk. Kylieval tovább vihorásztunk, egészen pontosan addig amíg be nem csöngettek.
* * *
Otthon ültem a kanapén és a tévét bámultam egy müzlis tálal a kezemben. A tévében egy számomra ismeretlen filmet adtak de nem igazán érdekelt. A srácokkal ma mentünk vacsorázni és bevallom nagyon jól éreztem magam. Jay és James lőttek a poénjaikat amik mindenkit megmosolyogtattak. Nem igazén mertünk többet tenni hisz mégis csak egy előkelő étteremben voltunk! Camilával és Annevel leginkább a suliba járókat beszéltük ki. Kylie néha beleszólt de legtöbbször csak reagált, és alig evett valamit. Gondoltam majd beszélek vele ha majd ketten leszünk. A telefonom továbbra is kikapcsolt állapotban volt nem mertem és nem is akartam megnézni. De anyukám napok óta nem volt otthon, haza utazott a mamához pár napra, szóval egy hívás erejéig bekapcsoltam. Nyolc nem fogadott hívás és öt üzenet. Nem törődtem vele csak tárcsáztam anyám számát. Két csengetés után föl is vette.
-Szia jól vagy? - kérdezte selymes lágy hangján.
-Szia persze minden oké. Ti hogy vagytok?..
Majdnem egy teljes egy órát beszéltem vele és a mamámmal. Szerettem őket de már túl sok volt, tekintve hogy semmi újat nem mondtak és hogy fél tíz volt. És hogy Harry jutott az eszembe.
-Jól van mama én most megyek mert holnap nem tudok felkeni. Sziasztok! Jó éjt.- zártam le a témát. Ők is elbúcsúztak és kinyomtak. Amint letettem a telefon egyből vissza hívtak.
- Ne aggódj már megettem a kutyákat! - mondtam egy kis éllel a hangomban. Pár másodpercig nem szólalt meg senki ezért azon voltam hogy leteszem, amikor végre megszólalt.
- Örülök neki.-mondta. O Istenem ez Harry! És neki hadováltam a kutyákról? Idióta...
- Öhm... Szia, hogy vagy? - próbáltam terelni.
- Pár perc és ott vagyok. - mondta és letette. Jó de hol? Itt nálam? Felmentem a szobámba és ledobtam az ágyra a telefont és én is rádőltem. Lassan a szemeim lehunytam majd felnyitottam. Nem gondoltam semmire csak feküdtem. Őszintén jól eset, a mai nap fárasztó volt. Reggel 7.55től suli, utána a pékségben kellet besegítenem ahol részmunka időben dolgozom, mert az egyik csaj kilépett. Hangos ajtó dörömbölésre ültem fel és tudtam hogy csak egy valaki lehet. Lassan mentem ki a szobámból, minden lépést megfontolva. Mikor odaértem az ajtóhoz újabb dörömbölést hallottam.
-Lena tudom hogy bent vagy, nyisd ki az ajtót! - mondta, nyugodtam mégis erélyesen.
- Nem, nem nyitom ki! Menj innen vagy hívom a rendőrséget! -- kiabáltam ki neki. Nem válaszolt semmit, kezdtem magam magam hülyén érezni. Hirtelen csörömpölést hallottam a konyha felől. Mi lehet ez? Pár perc habozás után a konyhába rohantam és egy fekete ruhába öltözött embert találtam a földön. És az ablak kitörve. Mi a franc?
-Ah basszus.. Öreg vagyok én már ehhez. - nyögte és felállt a göndör ismerősöm.
-Te komolyan beugrottál az ablakon?
-Persze bevetettem a kommandó ugrásomat! - vigyorgott.
-A kommandósok mióta érkeznek hassal? - kuncogtam. Na jó ez elég vicces volt.
-Te csak ne nevess! Tudod hogy aggottam? Nem válaszoltál az SMS-re a hívásokra mi volt ma veled? - kiabált.
- Ne kiabálj velem! Tegnap az óra közepén hívtál ezért kapcsoltam ki! - hihetetlen egy perc alatt feltudott idegesíteni.
- Lena van fogalmad róla hogy honnan jöttem vissza csak hogy megnézzem hogy jól vagy hogy nem szöktél e el? Miért nem hívtál vissza amikor haza értél? - miért nem megy el?
- Sajnálom, legközelebb visszahívlak! Így jó? Most kérlek menj el! - kértem de mintha meg se hallotta volna. Csak engem nézett és lustán mosolygott rám.
-Mi az? - kérdeztem.
- Azt mondtad hogy legközelebb...
- Igen és?
Most már vadul vigyorgott.
-Szóval azt akarod hogy hívjalak, azt akarod hogy legyen legközelebb.. -közelebb jött hozzám és átölelte a derekamat. Ez volt a legtöbb amit kaptam tőle az elmúlt egy hétben. Nem válaszoltam neki semmit csak ott csak álltam mint egy darab fa a kezeimmel az oldalamon. A homlokát az enyémnek döntötte és úgy nézet le rám. Már orrunk is összeért, ajkainkat pár milliméter választotta el amikor megszólalt a csengő.
2015. május 8., péntek
1. Rész
Fogalmam sincs mikor aludhattam el, viszont amikor kinyitottam a szemem egy sötét szobában találtam magam. Nem volt ablak és az ajtót sem láttam. Kezeim össze voltak kötve a bokáimhoz és a számon is éreztem egy textil darabot. Jézusom hol vagyok? Vadul kapálóztam, próbáltam kiszabadulni a kötél fogságából, de az lehetetlennek bizonyult. Csalódottan feküdtem vissza a hideg padlóra. Szemeim hozzászoktak a sötéthez ezért nagyjából kivettem az árnyékokat. Volt a helyiségben egy csap és mér kilehetett venni az ajtó árnyékát. Lassan, nehézkesen felültem, és közelebb próbáltam kúszni az ajtóhoz.
- Hová mész? - szólalt meg egy hang mellölem. Hátra fordultam és egy férfi alakot vettem ki a sötétben. Hogy került ide? Eddig is itt volt? Hogy nem vettem észre? Közelebb jött hogy levegye rólam a Vörös textilt, majd vissza tért eredeti helyére.
- Ki vagy te? -kérdeztem félénken. Nem válaszolt nekem inkább felállt és felkapcsolta a villanyt. A hirtelen fénytől hunyorogni kezdtem. Muszáj volt feltétlen felkapcsolni igaz?
- Sajnálom - mondta. Mikor már nem csak pacákat láttam, észre vettem hogy ott guggol közvetlen előttem egy huszonéves fiú. Istenem gyönyörű volt. Gesztenye barna haja volt, tökéletes arcvonásai és csodálatos zöld szeme amit órákig tudtam volna nézni.
- Miért hoztál ide? - kérdeztem mikor megtaláltam a hangom. Nem válaszolt rögtön csak szórakozottan nézett rám.
-Azért hoztalak ide hogy megismerjelek. - beleborzongtam hangjába. Ilyen mélyen hangon beszélni valakit még soha nem hallottam.
- Akkor miért nem próbáltad úgy ahogy a normális emberek?
- Szóval azt mondod hogy nem vagyok normális? - még kérdi?
- Nem tudom egy normális ember elrabolna egy lányt? - vágtam vissza. Bosszúsan nézett rám de nem úgy tűnt mint aki meg akar ütni úgyhogy folytattam.
-Egyébként is miért hoztál Engem ide amikor Lolát bámultad? Nem akarok itt maradni veled! Engedj el! Vigyél ki innen!- már kiabáltam vele. Áttol hogy úgy néz ki mint egy Isten, nem tarthat itt!
- Ne hisztiz! Nem foglak elengedni csak akkor majd ha én azt akarom! Most figyelj rám nem otthon vagy ahol bármit bármit megtehetsz! Velem vagy szóval azt csinálod amit akarok, és akkor amikor én akarom érted? Amíg kedves vagyok veled elvárom hogy te is az legyél! Ne akard hogy úgy bánjak veled mint egy darab szarral! - aucs. Na ezt most megkaptam. Nem tartott sokáig amíg kihúztam nála a gyufát. Bipoláris zavara van? Biztosan. Az előbb még szórakozott volt és most? Úgy néz rám mint egy kisgyerek akinek azt mondtam hogy a mikulás nem létezik. Jóbnak láttam hogyha nem bosszantom tovább így inkább lehajtottam a fejem és mély lélegzeteket vettem hogy lenyugodjak. Nem tudom voltunk mozdulatlanok, de kezdett megnyugodni láttam rajta.
- Hogy hívnak? - kérdetem végül. Összeráncolta a szemöldökét aztán kisimította. Azt hittem nem fog válaszolni amikor kinyitotta a száját.
- Harry vagyok -mondta halkan.
- Te nem vagy kíváncsi az enyémre? - hitetlenkedtem. Elrabolt és nem is kíváncsii rám? Rám kuncogott.
- Tudom a neved Lena. - suttogta végig a szemembe nézve.
- Honnan tudod? -furcsálltam.
- Tudod már egy ideje követlek.. És már milliószor próbáltalak elhozni de sosem sikerült, mindig valaki közbe zavart. - morogta. A lélegzetem is elakadt szavai hallatán. Szűz anyám most vallotta hogy kitudja menyi ideje a nyomóban járt!
- Miért pont engem raboltál el? - elakadó hangon beszéltem. Féltem.. Tőle..
- Már mondtam meg akarlak ismerni.. tetszel nekem - nyalta meg ajkait. És én továbbra is a száját bámultam. Istenem mi van velem?
- És itt fogsz tartani? - őszintén kíváncsi voltam arra hogy mik a szándékai velem.
-Szeretnéd hogy itt tartsalak?- kérdezte vigyorogva. Idegesített hogy jól szórakozik miközben én rettegek tőle. Valóban megrémített.
- Nem, nem akarom ide zárj be.
- Helyes. Én sem akarom hogy itt légy. Csak azért hoztalak ide hogy ne szökj meg.De hát nem volt min annyit rágódnom békésen aludtál. - Hogy én békésen? Lehetetlen.
- Várjunk csak.. Te azt figyelted hogy hogyan alszom? - csak kinevetett és annyira közel hajolt hogy éreztem a leheletét az ajkaimon.
- És ha úgy volt, akkor mit csinálsz? Hmm? - olyan csábító volt, ahogyan hozzám beszélt biztos a nyakába ugrottam volna hogyha nem féltem volna tőle. Nem válaszoltam csak próbáltam minél távolabb kerülni tőle már amennyire ment. Megrémített és vonzott is. Vajon egy normális ember mit csinált volna? Mert biztos hogy nem állt volna le vele veszekedni. Egy részem el akart menni viszont a másik megakarta ismerni Harryt. A Híradóban, az Interneten vagy bárhol máshol azt lehetett látni hogy mostoha sorsuk volt azoknak a lányoknak akiket elraboltak. A rablók megerőszakolták őket, ostorozták, beállították örömlánynak és addig verték őket amíg lélegzetek.
-Min gondolkozol annyit? - Kérdezte kedvesen Harry. De Harry nos ő más volt. nem úgy tűnt mint aki bántani akar. Talán nem fog hogyha engedelmeskedek neki. Lehet hogy túlélem.
- Hová mész? - szólalt meg egy hang mellölem. Hátra fordultam és egy férfi alakot vettem ki a sötétben. Hogy került ide? Eddig is itt volt? Hogy nem vettem észre? Közelebb jött hogy levegye rólam a Vörös textilt, majd vissza tért eredeti helyére.
- Ki vagy te? -kérdeztem félénken. Nem válaszolt nekem inkább felállt és felkapcsolta a villanyt. A hirtelen fénytől hunyorogni kezdtem. Muszáj volt feltétlen felkapcsolni igaz?
- Sajnálom - mondta. Mikor már nem csak pacákat láttam, észre vettem hogy ott guggol közvetlen előttem egy huszonéves fiú. Istenem gyönyörű volt. Gesztenye barna haja volt, tökéletes arcvonásai és csodálatos zöld szeme amit órákig tudtam volna nézni.
- Miért hoztál ide? - kérdeztem mikor megtaláltam a hangom. Nem válaszolt rögtön csak szórakozottan nézett rám.
-Azért hoztalak ide hogy megismerjelek. - beleborzongtam hangjába. Ilyen mélyen hangon beszélni valakit még soha nem hallottam.
- Akkor miért nem próbáltad úgy ahogy a normális emberek?
- Szóval azt mondod hogy nem vagyok normális? - még kérdi?
- Nem tudom egy normális ember elrabolna egy lányt? - vágtam vissza. Bosszúsan nézett rám de nem úgy tűnt mint aki meg akar ütni úgyhogy folytattam.
-Egyébként is miért hoztál Engem ide amikor Lolát bámultad? Nem akarok itt maradni veled! Engedj el! Vigyél ki innen!- már kiabáltam vele. Áttol hogy úgy néz ki mint egy Isten, nem tarthat itt!
- Ne hisztiz! Nem foglak elengedni csak akkor majd ha én azt akarom! Most figyelj rám nem otthon vagy ahol bármit bármit megtehetsz! Velem vagy szóval azt csinálod amit akarok, és akkor amikor én akarom érted? Amíg kedves vagyok veled elvárom hogy te is az legyél! Ne akard hogy úgy bánjak veled mint egy darab szarral! - aucs. Na ezt most megkaptam. Nem tartott sokáig amíg kihúztam nála a gyufát. Bipoláris zavara van? Biztosan. Az előbb még szórakozott volt és most? Úgy néz rám mint egy kisgyerek akinek azt mondtam hogy a mikulás nem létezik. Jóbnak láttam hogyha nem bosszantom tovább így inkább lehajtottam a fejem és mély lélegzeteket vettem hogy lenyugodjak. Nem tudom voltunk mozdulatlanok, de kezdett megnyugodni láttam rajta.
- Hogy hívnak? - kérdetem végül. Összeráncolta a szemöldökét aztán kisimította. Azt hittem nem fog válaszolni amikor kinyitotta a száját.
- Harry vagyok -mondta halkan.
- Te nem vagy kíváncsi az enyémre? - hitetlenkedtem. Elrabolt és nem is kíváncsii rám? Rám kuncogott.
- Tudom a neved Lena. - suttogta végig a szemembe nézve.
- Honnan tudod? -furcsálltam.
- Tudod már egy ideje követlek.. És már milliószor próbáltalak elhozni de sosem sikerült, mindig valaki közbe zavart. - morogta. A lélegzetem is elakadt szavai hallatán. Szűz anyám most vallotta hogy kitudja menyi ideje a nyomóban járt!
- Miért pont engem raboltál el? - elakadó hangon beszéltem. Féltem.. Tőle..
- Már mondtam meg akarlak ismerni.. tetszel nekem - nyalta meg ajkait. És én továbbra is a száját bámultam. Istenem mi van velem?
- És itt fogsz tartani? - őszintén kíváncsi voltam arra hogy mik a szándékai velem.
-Szeretnéd hogy itt tartsalak?- kérdezte vigyorogva. Idegesített hogy jól szórakozik miközben én rettegek tőle. Valóban megrémített.
- Nem, nem akarom ide zárj be.
- Helyes. Én sem akarom hogy itt légy. Csak azért hoztalak ide hogy ne szökj meg.De hát nem volt min annyit rágódnom békésen aludtál. - Hogy én békésen? Lehetetlen.
- Várjunk csak.. Te azt figyelted hogy hogyan alszom? - csak kinevetett és annyira közel hajolt hogy éreztem a leheletét az ajkaimon.
- És ha úgy volt, akkor mit csinálsz? Hmm? - olyan csábító volt, ahogyan hozzám beszélt biztos a nyakába ugrottam volna hogyha nem féltem volna tőle. Nem válaszoltam csak próbáltam minél távolabb kerülni tőle már amennyire ment. Megrémített és vonzott is. Vajon egy normális ember mit csinált volna? Mert biztos hogy nem állt volna le vele veszekedni. Egy részem el akart menni viszont a másik megakarta ismerni Harryt. A Híradóban, az Interneten vagy bárhol máshol azt lehetett látni hogy mostoha sorsuk volt azoknak a lányoknak akiket elraboltak. A rablók megerőszakolták őket, ostorozták, beállították örömlánynak és addig verték őket amíg lélegzetek.
-Min gondolkozol annyit? - Kérdezte kedvesen Harry. De Harry nos ő más volt. nem úgy tűnt mint aki bántani akar. Talán nem fog hogyha engedelmeskedek neki. Lehet hogy túlélem.
2015. május 6., szerda
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)