1. Rész

Fogalmam sincs mikor aludhattam el, viszont amikor kinyitottam a szemem egy sötét szobában találtam magam. Nem volt ablak és az ajtót sem láttam. Kezeim össze voltak kötve a bokáimhoz és a számon is éreztem egy textil darabot. Jézusom hol vagyok? Vadul kapálóztam, próbáltam kiszabadulni a kötél fogságából, de az lehetetlennek bizonyult. Csalódottan feküdtem vissza a hideg padlóra. Szemeim hozzászoktak a sötéthez ezért nagyjából kivettem az árnyékokat. Volt a helyiségben egy csap és mér kilehetett venni az ajtó árnyékát. Lassan, nehézkesen felültem, és közelebb próbáltam kúszni az ajtóhoz.
- Hová mész? - szólalt meg egy hang mellölem. Hátra fordultam és egy férfi alakot vettem ki a sötétben. Hogy került ide? Eddig is itt volt? Hogy nem vettem észre? Közelebb jött hogy levegye rólam a Vörös textilt, majd vissza tért eredeti helyére.
- Ki vagy te? -kérdeztem félénken. Nem válaszolt nekem inkább felállt és felkapcsolta a villanyt. A hirtelen fénytől hunyorogni kezdtem. Muszáj volt feltétlen felkapcsolni igaz?
- Sajnálom - mondta. Mikor már nem csak pacákat láttam, észre vettem hogy ott guggol  közvetlen előttem egy huszonéves fiú. Istenem gyönyörű volt. Gesztenye barna haja volt, tökéletes arcvonásai és csodálatos zöld szeme amit órákig tudtam volna nézni.
- Miért hoztál ide? - kérdeztem mikor megtaláltam a hangom. Nem válaszolt rögtön csak szórakozottan nézett rám.
-Azért hoztalak ide hogy megismerjelek. - beleborzongtam hangjába. Ilyen mélyen hangon beszélni valakit még soha nem hallottam.
- Akkor miért nem próbáltad úgy ahogy a normális emberek?
- Szóval azt mondod hogy nem vagyok normális? - még kérdi?
- Nem tudom egy normális ember elrabolna egy lányt? - vágtam vissza. Bosszúsan nézett rám de nem úgy tűnt mint aki meg akar ütni úgyhogy folytattam.
-Egyébként is miért hoztál Engem ide amikor Lolát bámultad? Nem akarok itt maradni veled! Engedj el! Vigyél ki innen!- már kiabáltam vele. Áttol hogy úgy néz ki mint egy Isten, nem tarthat itt!
- Ne hisztiz! Nem foglak elengedni csak akkor majd ha én azt akarom! Most figyelj rám nem otthon vagy ahol bármit bármit megtehetsz! Velem vagy szóval azt csinálod amit akarok, és akkor amikor én akarom érted? Amíg kedves vagyok veled elvárom hogy te is az legyél! Ne akard hogy úgy bánjak veled mint egy darab szarral! - aucs. Na ezt most megkaptam. Nem tartott sokáig amíg kihúztam nála a gyufát. Bipoláris zavara van? Biztosan. Az előbb még szórakozott volt és most? Úgy néz rám mint egy kisgyerek akinek azt mondtam hogy a mikulás nem létezik. Jóbnak láttam hogyha nem bosszantom tovább így inkább lehajtottam a fejem és mély lélegzeteket vettem hogy lenyugodjak. Nem tudom voltunk mozdulatlanok,  de kezdett  megnyugodni  láttam rajta.
- Hogy hívnak? - kérdetem végül. Összeráncolta a szemöldökét aztán kisimította. Azt hittem nem fog válaszolni amikor kinyitotta a száját.
- Harry vagyok -mondta halkan.
- Te nem vagy kíváncsi az enyémre? - hitetlenkedtem. Elrabolt és nem is kíváncsii rám? Rám kuncogott.
- Tudom a neved Lena. - suttogta végig a szemembe nézve.
- Honnan tudod? -furcsálltam.
- Tudod már egy ideje követlek.. És már milliószor próbáltalak elhozni de sosem sikerült, mindig valaki közbe zavart. - morogta. A lélegzetem is elakadt szavai hallatán. Szűz anyám most vallotta hogy kitudja menyi ideje a nyomóban járt!
- Miért pont engem raboltál el? - elakadó hangon beszéltem. Féltem.. Tőle..
- Már mondtam meg akarlak ismerni.. tetszel nekem - nyalta meg ajkait. És én továbbra  is a száját bámultam. Istenem mi van velem? 
- És itt fogsz tartani? - őszintén kíváncsi voltam arra hogy mik a szándékai velem.
-Szeretnéd hogy itt tartsalak?- kérdezte vigyorogva. Idegesített hogy jól szórakozik miközben én rettegek tőle. Valóban megrémített.
- Nem, nem akarom ide zárj be.
- Helyes. Én sem akarom hogy itt légy. Csak azért hoztalak ide hogy ne szökj meg.De hát nem volt min  annyit rágódnom békésen aludtál. -  Hogy én békésen? Lehetetlen.
- Várjunk csak.. Te azt figyelted hogy hogyan alszom? - csak kinevetett és annyira közel hajolt hogy éreztem a leheletét az ajkaimon.
- És ha úgy volt, akkor mit csinálsz? Hmm? - olyan csábító volt,  ahogyan hozzám beszélt biztos a nyakába ugrottam volna hogyha nem féltem volna tőle. Nem válaszoltam csak próbáltam minél távolabb kerülni tőle már amennyire ment. Megrémített és vonzott is. Vajon egy normális ember mit csinált volna? Mert biztos hogy nem állt volna le vele veszekedni. Egy részem el akart menni viszont a másik megakarta ismerni Harryt. A Híradóban, az Interneten vagy bárhol máshol azt lehetett látni hogy mostoha sorsuk volt azoknak a lányoknak akiket elraboltak. A rablók megerőszakolták őket, ostorozták, beállították örömlánynak és  addig verték őket amíg lélegzetek.
-Min gondolkozol annyit? - Kérdezte kedvesen Harry. De Harry nos ő más volt. nem úgy tűnt mint aki bántani akar. Talán nem fog hogyha engedelmeskedek neki. Lehet hogy túlélem.